Álom?

Merengő álmom, amíg homályba nem veszik... Félelmet kelt.


Hol van a csend, ami bennem volt?!?!
Kiszökött. Most kívülről fülsiketítő csend tépi a dobhártyámat ezer s ezer darabra. Belül pedig vihar tombol, szemem előtt villámok cikáznak, lelkemben dörgések remegtetnek meg. Ha jól figyelsz, kívülről is látszik. Időről időre elmerengek, majd összerezzenek, amikor a valóság újra fejbevág: nem menekülhetsz!!!
Tűröm, tűröm, de eszeveszetten fáj... őrülten. S már az  álmaim sem kecsegtetnek semmi jóval.
Megérzem, hogy a fény véres utcákra vezet, ahol sóhajok kérik: emlékezz rám... S én megteszem. Apró titkokat rejtek lassú tűzzel égő szívembe, hogy a szörnyek keringőjén, az utolsó vacsorán az apokalipszis lovasai csak egy rajzolt gyilkosságot, Dante poklát lássák. Nem más ez, mint egy álomcsapda, ahol a holtak földjéről sötét titkok kivérezve húznak a másvilágra  egy édes novemberi alkonyatban. Egy utolsó elégiára adva időt, mielőtt a vérszomj a Síró Ember utolsó könnyével előtör... Előtör az ötödik elem által a pokolból az Árnyék, hogy a Kígyó és a Szivárvány kinyitva a pokol hét kapuját, elhozza az ördögöt magát, az Egyetlent, aki ezt a sátáni játszmát irányítja..
Hmm.. Requiem egy álomért.. de nemsokára úgyis beleőrülök, mert a Könnyek Anyja beteljesíti a Mennyei Próféciát.. és akkortól örökké Napfogyatkozás lesz...