Reggel...

Nyikorog az ablaküveg
Sikoltva karattyol
Elfogott rémálmokról,
Rohanó gondolatról.
Megint csak annyit értek,
Hogy fél egyedül,
Pedig ketten is vannak
Egy kereten belül.


Süket a hajnal,
Csipog a telefon,
Ébresztőóra módban
Hidegen hablatyol.
Üveges szemmel
Magamhoz ölelem -
Arccal a falnak -
Sistergő ütemek.
Nehéz a napfény,
Puha a takaró,
Visszaaludnék,
Nem megy, de akarom.
Megkócolt fejjel
Csoszog a tükör elém...
Belémnéz, majd éberséget lök felém.

Zajos az utca,
Idegen alakok.
Senki sem néz rám,
Már nem is akarom.
Fülemben ritmus,
Monoton gyalogol
Körülöttem
A fa, a fű, a bokor.
Ismerős házszám -
Jól néz ki, szeretem.
Minden nap ezen
A szokott úton megyek.
Egy másik utca,
Fekete-fehér kutya,
Örül, hogy itt jövök,
Csaholva rám köszön.

Percek a percben
Rohannak csak tovább,
Fülem mögé ül
Egy kicsi vallomás,
Félig még alszom,
Pedig már majdnem ott vagyok,
Felébredek majd, hogyha a hajnalok
Zajosak lesznek,
S az utcán némaság...
Rá kéne gyújtani...
Kávé minek már?
Hideg a reggel,
Szél fúj a ruhám alá.
Itt van a lelkem:
Nem tudja, mit csinál.