[„Én
nem akarok Nagy Sátán lenni! Még csak egy kisebb démon sem!"
- azt mondta. Mégis az lett. Meg akarta ismerni a szörnyeket.
Sikerült. Maga is az lett. Erős szíve volt, bár a jelek szerint
mégsem elég erős, hiszen kővé vált és nem maradt más benne,
csak a vegytiszta gonoszság. No meg az a fenenagy illemtudás, amire
olyan büszke.]
Hihetetlenül
egyedül volt, amíg fel nem ismerte, hogy kettesben maradt
önmagával: egy igazi ördög és egy igazi angyal. De a
napfelkeltét még a végén is kedvelte. Talán ezt az egyet féltve
őrizte még az emberségéből... A lelke többi részét
feldarabolta.
- Te
belémszerettél?
- Csak
egy kicsit, James. De tudod, Jack szőke angyalhajával sosem veheted
fel a versenyt! - Rune felszabadultan kacagott a legjobb barátja
oldalába. A férfi egyetlen gyors mozdulattal elkapta a kanapé
másik oldalán fekvő párnát és játékosan belepaskolta a lány
fejébe. - Na, hát ez így nem egészen esélyegyenlőség...
- Ó,
az mikor számított utoljára?
-
Mielőtt még nem ismertük egymást, te bolond, azóta talán soha.
-
Valahogy erre gondoltam én is. Mikor is jön a lovagod, fehér
lovon?
- Már
itt vagyok. - Jack Hale valóban olyan hajjal rendelkezett, ami
napfényben elment egy glóriának is. Szinte vakítóan világos
szőke volt, ezen felül még göndör is. Ehhez még magas és jól
felépített, mint egy északi félisten. Ebben csupán annyi igazság
volt, hogy félig izlandi származású volt. - A fehér lovunk pedig
a ház előtt áll.
-
Félek, elvesztettem a maradék méltóságomat is... - villantott
egy félszeg mosolyt Jim a belépő férfire. Az nem viszonozta.
- Nem
Moran, az nem most történt meg.
- Hát,
Hale, ha ez megnyugtat, neked sosem volt.
- Hé!
Jamest csak én cukkolhatom, Jack. Különben is, elkésünk.
- Ha
így akarsz jönni, inkább itthagylak neki, hadd fojtson bele abba a
párnába – mosolyodott el végre Jack is.
- Értem
én! Mindjárt jövök – kászálódott ki Rune végre Jim öléből
–, addig tessék csak egy kicsit megölni egymást, értettétek
fiúk?
A
két férfi kórusban válaszolt Igenis,
kisasszony!-t,
miközben szalutált. Aztán James is felkelt és kezet rázott
Jackkel. Megkínálta narancslével.
~
ẄẅẄ
~
-
Egyszer még eljön az a nap is, hogy Isten megbocsát nekem. Egy
nagyon vékony határon sétáltam éveken át, remélve, hogy
valamelyik oldalra csak leesek és az az oldal a számomra
legmegfelelőbb lesz. Feltétlen hitben nevelkedtem gyerekként,
amikor pedig eljött az ideje, fellázadtam. Elhatároztam, hogy az
addig kétségtelen hitet tételekké teszem és kétségbe vonom.
Aztán már nem hittem. Annyi mindent tettem, amit nem szabadott
volna... Emberek életei száradnak a kezemen! Érted?! Voltak, akik
az én kezem alatt haltak meg. És nem azért, mert menthetetlenek
lettek volna, hanem azért, mert az én asztalomra kerültek. Mert
nálam volt a hatalom, mert én megtehettem... Mert én voltam az
Isten. Mert annak éreztem magam, mert azzá tettem magam, azzá
akartam válni. Akkor úgy éreztem, sikerült. Mondják, hogy Isten
mindent megbocsát... Isten mindent megbocsát. Kinek-kinek idejében.
De akkor mi van, ha sikerült annyira eltávolodnom tőle, hogy már
nem érzem majd meg, ha azt mondja: jöjj vissza hozzám? Vagy azt
talán nem is szeretném, hogy visszafogadjon, hiszen akkor
megmaradnának a hitetlenül eltöltött éveim... Azt szeretném,
hogy új vászonra festhessek! Azt szeretném, ha nem jelölnének
meg többé a bűneim... Hogy egyedüliként érezzem a szeretetet,
amiben részesít – azt mondják, így tesz, azokkal, akiknek
megbocsátja a vétkeit...
-
Tudom, hogy mit érzel. Vagy legalábbis erősen próbálom
megérteni. Moran, te nem vagy rossz ember. Én már csak tudom. Rune
pedig főleg tudja, különben a közeledbe sem ment volna – de
legalábbis a közeledbe sem engedném azok után, hogy
megismertelek. Én nem hiszem, hogy most is ugyanaz az isten lennél,
akinek akkor érezted magad. Hiányzik még az az érzés?
-
Hiányzik! Hogy a fészkes fenébe ne hiányozna?! Olyan eufóriát
még sohasem éreztem. Csak Sebastian megtanította, hogyan kezeljem,
hogyan fogjam vissza magam. És mindig ott volt a hátam mögött, az
árnyékban, hogy visszahúzzon, ha esetleg már túl messzire
mennék.
- És
most elvesztél.
-
Rendesen.
-
Rune-tól várod azt, hogy a Sebastianod legyen?
- Már
nem. Az első hetekben, hónapokban talán azt vártam – mit
vártam, akartam, hogy ő legyen az, aki támogat. De ő nem olyan.
Lassacskán engem is megváltoztatott.
- Nem
ember az, akit ő nem változtat meg... Emlékszel, amikor először
hívtatok meg vacsorára és te rám borítottad az asztalt, mert...
nem is tudom már, miért...
- Mert
egy alpári bunkó voltál, Hale, azért! - Jim életében másodszor
rágyújtott.
~
ẄẅẄ ~
- Rune!
Hol vagy már? Rune! Elkésünk! Már megint el fogunk késni!
Rune!!! Rune?
A
lakásban csak Jack hangja visszhangzott. A nő nemhogy nem
válaszolt, de még életjelet sem adott magáról. Néma csend
honolt az egész házban, semmi nem mutatta, hogy néhány perccel
azelőtt még heves készülődés folyt. Rune-t nemes egyszerűséggel
elnyelte a föld. Se nem válaszolt, se nem hallatszott a mozgása.
Jack elkezdte keresni a lányt. Végül a fürdőkádban talált rá,
a víz alatt fekve. Rögtön érte nyúlt, mire az kinyitotta a
szemét, felült és értetlenül bámult a férfira.
- Mi az
Jack? Még van fél óránk az indulásig.
-
Tévedsz. Hozzávetőlegesen öt perc múlva el kellene indulnunk
James fogadására, ha időben oda szeretnénk érni. Már pedig én
tudom, hogy hetek óta ezt várod, szóval vége a pancsolásnak,
kedvesem.
- Előbb
nem tudtál volna szólni, ugye, drágám? Semmi baj, Jack, majd
igyekszem.
- Akkor
tedd azt, Rune, csak rajta!
- Mondd
csak, te komolyan ebben a nyakkendőben akarsz jönni?
- Mi
bajod a nyakkendőmmel?
- Lila.
Limezöld kockákkal. Szerinted?
- Én
nem látok benne semmi kivetnivalót.
- Én
meg azt sem értem, hogy mi vett rá arra, hogy ilyen
színkombinációjú darabot megvásárolj, egyáltalán ránézz.
- Ebben
megyek.
- Menj
és cseréld le! James úgy szaggatná le rólad, ahogy vagy. A
színösszeállításokra érzékeny. Vedd fel azt a lilát,
amelyiken függőleges fehér csík van. Az nem ennyire „formabontó”.
De direkt cukkolod, ugye?
-
Formabontó... Milyen szavakat használsz! - Jack elvigyorodott -
Ezért még sohasem haragudott meg. Ennyiért még nem ölnek
embert...
- Még
nem haragudott meg. Azért ne próbáld ki, hátha mégis.
- Most
komolyan, ebben akarok menni.
- Nem.
Ebben nem jössz. Remélem, ha egyszer gyerekem lesz, nem lesz ilyen
makacs.
-
Gyerekünk. És csak akkor, ha rád üt.
Rune
megpróbálta eltalálni a törölközőjével a párját, de az
elkapta azt és inkább elment lecserélni a nyakkendőjét.
~
ẄẅẄ ~
-
Hányingerem van, úgy berezeltem... Jobban izgulok, mintha valami
életbe vágó dolog történne. Sőt, szerintem akkor nem lennék
ilyen rosszul, ha életveszélyben lennék.
-
Biztosíthatlak, hogy akkor nem lennél ilyen rosszul. Már csak
azért sem, mert akkor túl lennél töltődve adrenalinnal és nem
tudnál azon gondolkozni, hogy mi lesz, hanem csak tennéd, amivel a
legjobb esélyeket látnád az életben maradásra.
- Te
ilyeneket honnan tudsz?
- Seb
mesélt néhány dolgot.
- Nem
úgy hangzott, mint akinek csak mesélték ezeket a dolgokat.
- Talán
nem. Pedig én igazán próbáltam.
-
James, ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? Bármit a világon.
-
Tudom.
-
Mégsem mondasz igazat. Nem hiszem, hogy tudnál olyat mondani, ami
miatt másként néznék rád. Öt éve ismerjük egymást. Szerinted
mi lehetne olyan horderejű dolog, hogy megváltoztassa a
véleményemet?
- Csak
remélni tudom, hogy semmi. De ennek nem itt és most van az ideje.
Menj! Ez a te napod, igazgatónő.
- Még
szoknom kell ezt a megszólítást. Tőled meg különösen furcsán
hangzik...
- Jó
leszel! Siess csak előre, te jössz! Én majd innen szurkolok neked.
~
ẄẅẄ ~
- Mark,
a munkatársam, lőtt egy szarvast.
- Mit
kezdjek vele?
- Ő
nem tudja elkészíteni. Te pedig fantasztikusan főzöl.
- Még
mindig nem értem. Ha akarsz valamit, mondd.
- Nézd,
Moran, igazán rád sem ismerek az utóbbi hetekben... Amióta elmúlt
Sebastian halálának évfordulója... - Jim felkapta a fejét az épp
látszólag böngészett újságból és Jackre bámult. - Bocsánat.
Ez nagyon durva volt.
- Ezt
jól látod.
- Én
csak azt akartam kérdezni, hogy...
-
Mondtam már, ha akarsz valamit, mondd! Nem érek rá, dolgom van.
-
Megváltoztál.
- Igen,
az emberek szoktak ilyet.
- De
ezt a változást nem indokolja semmi... Leglábbis én nem látom
okát.
- Az
egy dolog, Hale, hogy te mit értesz és mit nem... Milyen húst
adott? Mi legyen?
-
Szarvaspörkölt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése