2013. június 3., hétfő

Véres szív

[Azt hiszed, ismered a történetet, ugye? A félelem fel fog törni benned is, amint meglátod. Nem azért, mert úgy néz ki kívülről. Hanem, mert a szemeiben tükröződik minden. Őt mindenki ismeri és mindenki tart tőle. Ki jobban, ki kevésbé... Akadnak követői is. Eddig még sohasem törődött velük. Azokat pedig, akik akadályozni akarták, már nem találod az élők sorában. Mesélek neked tovább... Csak te maradtál.]



Csak azt akarta, hogy hatalma legyen az emberek felett. Azt akarta, hogy felemelkedjen az összes többi halandó fölé. Nem politikai hatalomra vágyott – holott azt is könnyedén elérhette volna. Az viszont sohasem vonzotta, hogy hazugsággal jusson előrébb. Akármit is tett azokkal, akik szerinte megérdemelték a halált, nem hazudott és nem volt illetlen. Az illemtan mintapéldánya lehetett volna...





Az ajtó szinte beszakadt, valaki úgy verte. Az elején még csak illedelmes, bár kicsit sürgető kopogás volt. Néhány tízmásodpercenként azért megismétlődött. Aztán lassanként erősödni kezdett. Fél óra múlva jutott el a látogató odáig, hogy az ajtó épségét veszélyeztette. Végül idegesen tárcsázta a rendőrség számát, majd fél perc várakozás után berúgta az ajtót. Helyesebben rúgta volna, mivel csak harmadszorra sikerült valóban kiszakítani a zárat az ajtófélfából. Ahogy bejutott, sietett körbenézni. Nem látott semmi különöset. Végigjárta az egész lakást. Egyik helyiségben sem találta sem ismerős jelenlétét, sem idegenkezűséget. Végül kiment volna az erkélyre, hogy a friss levegőn megnyugodjon, de az erkélyajtó leeresztett redőnye nem adta meg magát a húzásnak. Kicsit erőltette, mire az engedett. Egy perccel később a látogató azt kívánta, bárcsak ne akart volna kimenni. Az erkély látványa elborzasztotta. Csupán féltenyérnyi helyet tudott volna összeszedni a falon és a redőnyökön, ahová nem fröccsent annak a szerencsétlennek a vére, aki ott feküdt. És aki biztosan nem az exfelesége volt. Ez egy különös megnyugvással töltötte el, de azért elrohant a fürdőszobába és megszabadult az ebédje maradékától. Mire végzett, kiérkezett a rendőrség is. Ő kissé remegve mutatott a nyitva hagyott erkélyajtó irányába.



~ ẄẅẄ ~



- Hallottad te is? Mintha valaki be akarna törni a szomszédba.

- Szerintem csak a nő volt férje jött a gyerekért hétvégére. Mondjuk kicsit korábban ért ide...

- De hát itthon sincsenek! Nem kellene szólni neki, hogy a kisfiú a másik utcában aludt az osztálytársánál tegnap és Anne csak most ment érte?

- Szerintem bejutott. Most már úgyis mindegy.

- Remélem csak a zárat törte el. Nincs kedvem egy hétig szerelőket kerülgetni.

Ekkor csörrent meg a telefon.

- James! Szia! Mi újság? Mi teljesen jól vagyunk. Rendőrség?! Én is hallom. De te honnan tudsz egyáltalán erről? Mit kerestél te...? Mindegy. Persze, hogy átmegyünk. Szólok Jacknek. Visszük a piciket is, készülj a lovacskázásra!

Jack a háttérben már elkezdte öltöztetni az ikerpárt. Rune pedig fél kézzel a táskájába tett két plüsskutyát. Kabátot vettek és elindultak. Gyalog tíz perc alatt James házához értek. A házigazda már az ajtó előtt várta őket.

- Rune. Hale. Adam! Kate! Hogy ti mekkorát nőttetek egy hétfő alatt!

- Szerintem titokban gombák. Egy-egy esőben pancsolás után mintha mindig nagyobbak lennének...

- Az csak a te képességeidet minősíti, Hale.

- Befoghatod, Moran. - James beterelte őket a házba. A nappali az utóbbi öt percben lekerekítette minden egyes elérhető sarkát, elvesztette az eltörhető dolgait és a nehezebb könyvei feljebb vándoroltak legalább két polccal. Az utóbbi két évben James már gyakorlottan végezte ezeket a „védővarázslatokat”. Először ugyan eléggé kelletlenül tűrte az apróságok nyúzását, de mára szinte hiányoztak neki, mikor nem lebzseltek nála. Megszokta a jelenlétüket és egyre szívesebben volt velük.

Rune Jack oldalának dőlt és élvezettel nézte, ahogy a gyerekei szinkronban faggatják Jamest, hogy mi történt vele a hétvége óta, az pedig még mindig nem tudta eldönteni, hogy melyikükre figyeljen először és kinek mit is válaszoljon. Jack átölelte és leültek a kanapéra, amit James csak azért vett, hogy kellemesen elférjenek öten is.

- Mit tudtok a rendőrökről?

- Semmit. Tőled hallottuk először.

- Tényleg, mit kerestél te a rendőrségen?

- Semmit. Tudod, hogy mostanában a patológián kaptam munkát. Néha behívnak. Még nekem sem sikerült megfejteni, hogy miért csinálják. Biztos hiányzom nekik.

- James, te kinek nem hiányoznál?

- Hale-nek.

- Na! Azért itt talán már nem tartunk, Moran.

- Nem hát, csak jól esik szivatni téged.

- Bármikor szívesen.



~ ẄẅẄ ~



- Ugye nem te voltál?

- Mi? Nem, köszönöm kérdésed, nem én öntöttem le saját magam egy pohár meggylével.

- Azt én is láttam, hogy Adam volt. Tudod, hogy nem arra gondoltam. Tegnap. A szomszédunk húga. Azért volt a rendőrség...

- Tudom. Én boncolom.

- Ezt vegyem igennek?

- Számítana, ha azt mondanám, nem?

- Egyáltalán.

- Azért mondjam?

- Rune nem tudhatja meg.

- Tényleg nem.

- Miért? Miért csináltad?

- Ezt komolyan kérdezed? Meg akarsz érteni engem? Pont te?

- Ki más, ha én nem? Vagy ezt bárkinek elmondod? A „pont te” pedig tőled már-már bóknak számít, Moran.

- Hát... Ha ragaszkodsz hozzá. Ha a családodat hazavitted gyere át egy pohár borra.

- Én is tisztában vagyok vele, hogy csak egy átlagos ember vagyok, aki feleannyira intelligens, mint te vagy. De amíg ez az átlagembereknek megfelel, addig nekem is.

- Persze Hale. Mész. Jössz. Egyszerű. Nos?

- Nem jó. Most is elmondhatnád.

- Rune? Adam? Kaitlin?

- Elvannak. Ismerik a házadat, mint a tenyerüket. Beszéljük ezt meg!

- Te tényleg a fejedbe vetted, hogy megértesz engem... – James gúnyosan mosolyogva csóválta a fejét. Kinyitotta a gardróbja ajtaját és bement lecserélni a ruháját. Jack utána ment.

- Nem olyan nehéz ez a dolog, csak kezdd el az elején. Tudod, mint a pszichológusnál!

- Nem szoktam pszichológushoz járni.

- Én sem. Csak a filmekben... mindegy.

- Azt mondod tehát, hogy támaszkodjak rád és adjam ki magam neked?

- Nem. Azt mondom, hogy támaszkodj rám és bízz meg bennem.

- Lennél a Sebastianom?

- Lennék. Csak a dolog megértős, elfogadós és támogatós értelmében természetesen!

- Nyugalom, nem akarlak én ágyba vinni. Már persze akkor, ha te nem akarod...



~ ẄẅẄ ~



- A szíve hiányzik.

- Én is látom. Én boncolom.

- Ahogy látom, a magáé is.

- Ahhoz képest egész jók az életfunkcióim.

- Nem szó szerint értettem.

- Tudom. Ez egy poén volt.

- Nézze el nekem, a hullaház okozza. Kényelmetlen.

- Önnek. A holtak kifejezetten jól érzik itt magukat – legalábbis még egyik sem írt panaszlevelet eddig.

- Nagyon jó... Így nem lesz magából is kriptaszökevény.

- Egyikük sem az, tudtommal még egyik itt lévő test sem volt temetve azelőtt. De mondja csak, csevegni jött?

- Ami azt illeti, igen, csevegni a kis hölgytársaságunkról itt az asztalon. Mibe halt bele? Ahogy elnéztem, amikor behoztuk, volt néhány dolog, ami megölhette.

- Elvérzett.

- Ezt jó tudni. Bővebb információval nem tudna szolgálni?

- Ha azt kérte volna, azt mondom, de azt kérdezte, mibe halt bele. A gúnyosságát pedig tartogassa a gyilkosának, megegyeztünk?

- Rendben, elnézést. Tehát?

- Nos, egy kifejezetten kreatív gyilkossággal van dolgunk. Szerintem nem az első gyilkossága, de mintha egy ideje már nem ölt volna és most ki kellett próbálnia, mi esik neki a legjobban. Úgy tűnik, végül a vágószerszámnál lyukadt ki, de addig hosszú út vezetett. Először egy vékonyabb textillel fojtogatta, eszméletvesztésig; amíg nem volt eszméletén, kivitte az erkélyre és betömte a száját valami kábítószerbe áztatott anyaggal – az elemzés már fut -, aztán megkorbácsolta, valószínűleg egy szexuális segédeszközzel, ezek után egy tompa tárggyal ütlegelte, majd egy éles dologgal, például késsel vagy szikével megnyúzta az arcát és a kezeit csuklótól lefelé, valamint kibelezte. Szó szerint. Végül elvágta a főereit és otthagyta.



~ ẄẅẄ ~



- Elszárad a katicabogár is, James bácsi?

- Nem drágám, azok nem száradnak el. Csak a virágok.

- Úgy nézett rám, mint aki meghalt... Akiket megölnek, azok is a mennybe mennek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése